Németh János
Keramikus művész
A magyar keramikusságról
Az ipari forradalom után éled fel Európa-szerte – így hazánkban is – az egyéni keramikusság. Az évszázadok folyamán a népművészet különböző ágai között olyan szoros, elszakíthatatlan kapcsolat alakult ki hogy az egyik díszítőelemeit a másik is használhatta. Ily módon a keramikusság fejlesztésénél nem csupán a fazekasság hagyományait vették tekintetbe, hanem népművészetünk egészét.
Mivel az egyéni keramikusság nemcsak edények előállításával foglalkozott, hanem plasztikai feladatokra is vállalkozott, szívesen nyúlt a hagyományokhoz, de nem elégedett meg a fazekasság által megőrzött gyakorlattal, stílussal. A XX. század második felében Kovács Margit és Gádor István volt e törekvések legkövetkezetesebb képviselője.
A másik művészeti elvet - amely a szűkebb hagyományt, a fazekasságot tekintette követendőnek, Gorka Géza és az új generáció, többek közt Papp János, Balczó Edith, Kumposzt Éva képviselték. Németh János is ehhez a csoporthoz tartozik, azonban nála a hagyományokhoz való kötődés az előbbieknél bonyolultabb, komplexebb.
A továbbiakban Németh Jánosról fogtok részletesebben hallani, mint ahogy a prezentació címe is mutatja.
Németh Gábor, a nagyapa, aki messze földön híres és elismert kályhaépítő mester volt, s akinek remekművei külhonba - Egyiptomba, Ausztriába - is elkerültek. A család fő bevételi forrását jelentette egy időben a precíz építésű, gondosan kidolgozott cserépkályhák készítése.
Zalaegerszegen született, 1934-ben. Nemcsak apja, hanem már nagyapja is keramikus volt. 1953-ban került az Iparművészeti Főiskola kerámiai tanszékére, ahol Borsos Miklós és Gádor István tanítványa volt. Diplomamunkája - a „Kakas” - már sejtette, hogy a magyar kerámiaművészetben új hang van kialakulóban. Nemcsak a téma volt az eddigiekhez képest szokatlan, hanem a kifejezés, a megmunkálás módja is. A kakas testét, nyakát, taraját, szárnyát, sőt még lábát is fazekaskorongon készült elemekből...